Egy otthon született gyermek édesapjának tollából:

Férfitársaimnak

Amikor megéltem az alábbi csodálatos eseményt, rögtön tudtam, hogy megpróbálom majd megosztani másokkal, de azt is, hogy nehéz dolgom lesz és nem fog igazán sikerülni. El kell mondanom, még ha a szavak soha nem is fogják tökéletesen kifejezni azt a csodát, melyet a kisfiam érkezésekor megéltem.

Előzetesen azt is el kell mondanom, hogy tisztelem és becsülöm az orvosokat, több barátom van közöttük. Különösen hálás vagyok Dr. Sz. M. szülészorvosnak, aki az - előző házasságomból született - első két gyermekem világrahozatalánál segédkezett. A fogantatás után végigkísérte útjukat, a humora, figyelmes emberi hozzáállása és profizmusa végig megnyugtató volt. Őáltala a szülészorvosokról általában jó véleménnyel vagyok, és a doktor úrra bármikor rábíznám gyermekeim, vagy édesanyjuk életét. Sajnos 300 kilométer választ el minket egymástól.

Feleségemmel harmonikus életet élünk. Nagyon sok dologban azonos az értékrendünk, hasonló a véleményünk. Így amikor Ő az otthonszülést, mint lehetőséget felvetette, semmilyen ellenérzésem, kifogásom nem támadt. Bár a férfi szereti irányítani (uralni) a dolgokat, a helyzetet és jó esetben a biztonságra (védelemre) törekszik, de ebben az esetben semmilyen félelmem nem volt.
Így repültek a csodálatos hónapok és nem volt alkalmunk igazából megismerkedni az otthonszülés folyamatával. A párom valami ősanyai ösztönnel úgy érezte, hogy bármilyen körülmények között problémamentesen meg tudja szülni gyermekünk, minden külső segítség nélkül. Nem volt tapasztalatunk, még hallomásból sem sokat tudtunk az otthonszülésről. Úgy gondoltuk a születés az egy természetes folyamat, de útmutatásra, tanácsra mindenképpen szükségünk volt.

Az otthonszülésről először a védőnőnél érdeklődtünk – mint később kiderült, akár a Sátán szolgájától is tanácsot kérhettünk volna…
A barátaink között vannak, akik otthon szülték gyermeküket, vannak, akik többedszerre is ezt az utat választották. Náluk érdeklődtünk, illetve az interneten kutakodtunk. Többnyire azt a képet kaptuk, mint mindenki a médiák által: egy homályos valami, ami félig legális, de semmiképpen sem normális. Sok veszéllyel járó, felelőtlen döntés.
Na ennél a pontnál támadt először aggodalmam és ezért alaposabban utána jártam a témának. Úgy éreztem szükségem van egy profi segítőre, aki végigkísér ezen az úton. A férfi mégiscsak a biztonságra törekszik. Tervez, gondolkodik, gondoskodik, agyal…
Itt aztán volt egy rövid szakasz, amikor az aggodalom is társamul szegődött. Aztán tisztult a kép és a feleségem erős hite, ősi anyai ösztöne és az ebből eredő erő engem is magával ragadott.

Az soha nem fordult meg a fejemben, hogy ne támogassam az Anya döntését az otthonszülésben. Úgy gondolom, ez az Anya döntése és a Férfinak támogatnia kell őt. Még akkor is, ha fél. Mert a Férfi is fél, bár nem szeret félni, és ezért küzd. De ebben a küzdelemben nem fordulhat az Anya ellen!
Meg kell küzdenie a félelmekkel, a kételyekkel, meg kell erősítenie magát, mert támasza lesz a párja egyik legfontosabb döntésében. Természetesen tervezhet, készíthet „menekülési útvonalakat”, felkészülhet; ezek jó pótcselekvések és lekötik az ember figyelmét, hogy ne a félelmeire figyeljen. Ha elég sok pótcselekvést sikerül véghezvinni, a végén még meg is nyugodhatunk. Ha van hitünk és bízunk a párunkban, az anyai ösztönben, akkor könnyebb dolgunk van.

Utólag nagyon örülök, hogy nem gördítettem akadályt a döntés elé, hogy nem mérgeztem a párom felkészülését az aggodalmaimmal.

Ha bármelyik férfitársam hasonló helyzetbe kerülne, azt tanácsolnám, hogy semmilyen akadályt ne támasszon, támogassa a párját a döntésében. A felkészülés során a férfinak majd nagyon sok nemes feladata lesz. Magára figyelve pedig számtalan mély érzést élhet át, például megtapasztalhatja, mennyire képes szeretni.

Azt is el kell még mondanom, hogy volt bennem kép a szülésről, aminek - mint kiderült - semmi köze a valósághoz. A valósághoz, azaz a csoda megéléséhez. Előzőleg nem volt lehetőségem „papás szüléshez” így egy sajátos elképzelés élt bennem. Valami véres, csatakos, verítékes - na nem gusztustalan -, de semmiképpen sem kellemes esemény, mely során a szeretett kedvesünk egy üvöltő, fájdalmakat megélő lénnyé változik. Átalakul, és átalakulásában nem kímél sem minket, sem szerelmünket.
Az is megfordult bennem, hogy egy ilyen esemény megélése után hogyan tudok majd nőként nézni páromra, fogom e kívánni őt úgy, mint előtte? Megnyugtatok mindenkit – igen fogod kívánni, sőt! De erről majd később…

A médiákból jelenleg az sugárzik, hogy az otthonszülés egy felelőtlen döntés. A valóságban életem egyik legfelelősségteljesebb döntése volt. Döntésemhez természetesen hozzásegített a kiváló orvosi eredmény, mind a baba, mind az anyuka részéről. Ez jelentősen megkönnyítette a döntést. Segített a tájékozódás, az hogy nem könnyen hiszek el semmit, inkább alaposan körbejárom. A belső erő, önmagunkba vetett hit volt a harmadik jelentős segítség, mely nem keverhető össze semmilyen vallásos (egyházi) vak hittel sem. A természet, a természetesség szeretete szintén közelebb vitt a felelősségteljes döntéshez.

A mai világban persze az emberek kerülik a döntéseket, főleg a felelősségteljes döntéseket. Bár ez ránk nem jellemző, azért mi is kértünk tanácsot a döntés előtt. Tapasztalt szakemberektől, „öregektől” ugyanúgy, mint az Égiektől. Ha kéred, megkapod. Jöttek a tanácsok és az álmok.

A tanácsok között két dolog is visszatérőként szerepelt, egy szaksegítő személye és egy csodálatos könyv, melyet szerintem minden férfitársamnak el kellene olvasnia. Noll Andrea Nandu Vajúdástámogatás mindenkinek című könyvéről van szó. A könyvben nem csak gyakorlati útmutatást találtam, hanem lelki segítséget is. Segítséget, hogy jobban megérthessem a Nőt, az Anyát, valamint hogy megélhessem ezt a csodát - a szülést.  Ajánlom ezt a könyvet minden férfinak, aki elérve a megfelelő kort túllépett az önzésen és megpróbál valóban szeretni. Nem csak a szülés, születés előtt állóknak, vagy otthonszülést választóknak, hanem mindenkinek, aki a Nőben a Társat látja, a Szerelmet. Egészében véve közelebb hozza a Nőt és a természetet, mert a szülés, születés természetes dolog. Általa könnyebb a várandósságot átélni, megérteni. Az elmúlt évek alatt egyfajta hisztérikus gyakorlat alakult ki, a várandósságot, mint egy betegséget kezelik, amely kilenc hónapig fejlődik és egyre súlyosabb lesz, majd jönnek az orvosok és megmentenek bennünket. Már a „terhesség” szót is utálom…

Ahogy FankaDeli Feri mondja:

„A ti anyáitok lehet, terhesek voltak
De a mi anyáink áldott állapotban vannak”

A könyv segített tisztázni, hogy a szülés – születés  t e r m é s z e t e s  dolog! A Teremtő, vagy a JóIsten jól elrendezte ezt, az ember évezredek óta leszületik természetes módon. Persze a civilizációnk „fejlődésével” egyre jobban szeretnénk beavatkozni mindenbe, így a születésbe is. Egészen a szélsőségekig elmegyünk, amiről most említést sem ejtenék. Inkább vissza a gyökerekhez: a természetes szüléshez, ahogy azt a természet, vagy a Jóisten elrendezte. Az én szerelmetes párom egy egészséges, fiatal nő, képes volt megfoganni, kihordani és képes megszülni, természetes módon.

Ne féljünk ettől és ne bízzuk ezt másra, mert lemaradunk életünk legcsodálatosabb élményéről. Ha az anya engedi, hogy részt vegyünk ebben a csodában, akkor olyan közel enged magához, amilyen közel asszonyhoz más módon nem kerülhetünk. A születést végigkísérni a legcsodálatosabb feladat. Az anyának szüksége van kísérőre, segítőre és ha erre a nemes feladatra minket választ, akkor ne féljünk ettől.

A döntés meghozatala után a következő érzés, amivel találkoztam, az a nyugalom, a megnyugvás. Ebben az állapotban pedig tudtam figyelni, nem csak a páromra és gyermekünkre, de önmagamra, a bennem zajló dolgokra.
Ebben a figyelemben eltöltött időszak olyan, mint egy nászút, vagy a mézes hetek. Csak mi voltunk. Kézen fogva sétáltunk végig egy úton, mely mint egy spirál – egyre gyorsuló ütemben – vezet a középpont felé, ahol átlépünk egy új dimenzióba.

Az öregek azt mondják a halál és a születés két kapu. Az egyiken be, a másikon ki. Most úgy érzem, ezen a kapun együtt sétáltunk át, az anya a gyermek és én…
Megszülettem - előző életem véget ért, lezáródott.
Megszülettem - új erőt, új jövőt, távlatokat kaptam.
Megszülettem - ifjabb lettem, gyermek lettem, apa lettem.

Minden bizonnyal ezért ilyen „fiatalok”, erősek a bábák. Mert minduntalan megszületnek, részesednek ebből a csodából. Ebből ered az erejük, a Teremtő mindig cseppent nekik is egy keveset.

Hálás vagyok a segítőimnek, hogy mindezt megélhettem!

Áldás!

..............

Tudjátok, hogy harcos vagyok, „harcművész”…
A szamuráj szó jelentését kevesen ismerik, persze sok elképzelés, magyarázat létezik. Számomra a szamuráj, azt jelenti „aki szolgál”, a „szolgálattévő”. Közel 30 éve foglalkozom ennek a fogalomnak a megismerésével…
Én mondom nektek: a bábák - igazi szamurájok

/N.F./